„Fontos számomra, hogy emberi életek megmentéséért dolgozhatok”

Holló Norbert, Module Engineer Clinical Solutions üzletág
 
Az egyetemről kikerülve az evosoft az első munkahelye Holló Norbert kollégánknak. Először csak kötelező szakmai gyakorlatra jelentkezett az evosofthoz, ám másfél hónap elteltével itt „ragadt”. Ennek már lassan 4 éve. Azóta Norbi Module Engineer lett az orvostechnikai termékfejlesztéssel foglalkozó üzletágunknál.
 
A kötelező gyakorlat idejére terveztél csak velünk?
A BME-n végeztem mérnök-informatikusként és éppen szakmai gyakorlati helyet kerestem a Műegyetemi Állásbörzén. Itt szólított meg az evosoft standjánál az egyik kollégánk, akivel azóta ugyanazon a projekten dolgozunk. Igazából részben neki köszönhetem, hogy most itt vagyok, mert lehengerlő volt! (nevet Norbi – szerk.) Vagy fél órát beszélgettünk, mesélt a cégről, a fejlesztett orvosi képalkotó diagnosztikai termékről, a syngo-ról, és nagyon megtetszett, amiket mondott. Először csak a diplomához kötelező szakmai gyakorlatra kerestem helyet, így ott hagytam a standnál egy életrajzot, és bíztam benne, hogy behívnak. Így is történt. Az állásinterjún a leendő team manageremmel beszélgettünk a lehetőségekről, ő már akkor mondta, hogy komolyabb feladatot szánna nekem, mint egy gyakornoki pozíció. 
 
 
Tehát az evosoft az első munkahelyed az egyetem után?
Inkább azt mondanám, hogy az egyetem mellett. Utolsó féléves voltam, amikor munkába álltam. Szinte „nulla” fejlesztői tapasztalattal. Otthon persze hobbiként korábban is „bütykölgettem”, „programozgattam”, de még sosem dolgoztam fejlesztőként, kódolóként. Az önbizalmam a béka feneke alatt volt, és úgy voltam vele, hogy csak éljem túl ezt a pár hetet, írják alá a papíromat, hogy diplomázhassak, aztán meglátjuk, hogy mi lesz velem.
 
Végül mégiscsak marasztaltak.
Kaptam egy főállású ajánlatot ugyanebbe a csapatba, ahol én lettem a felelőse a csapat preintegrációs feladatainak (PIR-felelős). Ez leegyszerűsítve azt jelentette, hogy én voltam a felelős azért, hogy a csapat fejlesztései integrálódjanak a termékbe. Ez egy kicsit nehezen megfogható, utánajárós, mindenkivel kapcsolattartós feladat, amit sokan nem szeretnek. A közvélekedéssel ellentétben én nagyon szerettem, és úgy éreztem, hogy ez egy nekem való feladat. Így utólag tapasztalatból mondhatom, hogy remek ugródeszka ez a szerepkör, jó rálátást szerez az ember a szoftverfejlesztés kódoláson kívüli, egyéb fontos feladataira. Pozitív visszajelzéseket kaptam a kollégáktól és az ügyféltől, így mintegy egy év múlva jött is egy előrelépési lehetőség, amivel éltem. A teljes modul preintegráció felelőse lettem, amire még nem volt példa az üzletágunknál. Az új feladat még több felelősséggel, egyeztetéssel, problémamegoldással és utánajárással járt együtt, de nem bántam, szerettem a PIR-séget, bármilyen szinten is kellett csinálni.
 
Mi volt a következő állomás?
Mivel nagyon szeretem a UI-fejlesztést, így később fejlesztőnek avanzsáltam át a csapatomon belül. Jó volt kódolni, fejleszteni, de ezt a „PIR-es nyüzsgést” sosem tudtam levetkőzni. Persze, a kódolási feladataimmal is megvoltam, ám e mellett mindig belemásztam valamilyen probléma felderítésébe, megoldásába. Idővel rájöttem, hogy kódolni is jó dolog, de hiányoznak másfajta feladatok. Ekkor kért meg arra a felettesem, hogy tanuljak be az akkori Module Engineer mellett back-upként. Legyen, aki szükség esetén helyettesít. Lendületet adott, hogy megint valamilyen újban próbálhattam ki magamat, és szép lassan beleláttam, beletanultam ebbe a szerepkörbe is. A váltás egyik napról a másikra jött, amikor a Module Engineer kollégánk egy új csapathoz került át, így engem kértek fel erre a munkára. Túlzás nélkül úgy történt, hogy csütörtökön még fejlesztőként mentem haza, pénteken pedig már Module Engineerként kezdtem dolgozni.
 
Hogy birkóztál meg vele?
Nézd, szerencsém volt abban, hogy nem rám rúgták az ajtót, hogy „nesze, mától ezt csináld te”. A betanulás (succession plan) egy tudatos felkészítés volt erre a szerepre, csak azt nem gondoltam, hogy ennyire hamar bekövetkezik a váltás. Sok minden volt, amit kezdetben nem tudtam, és máig vannak olyan részek, amiben még tanulnom kell. Szerencsére a kollégák mindenben segítettek és segítenek. Én pedig teszem a dolgom, ahogy tudom. Tisztában vagyok azzal, hogy sokat kell még fejlődnöm, de megnyugtató, hogy a 360-as csapatértékeléseken, amelyeken egymásról mondunk véleményt, rendszeresen azt kapom vissza, hogy ahhoz képest, amilyen fiatal vagyok, és amennyi ideje a projektben és ebben a szerepben dolgozom, jól csinálom a dolgom.
 
Tetszik a munka?
Nagyon. Ha most azt kérdeznéd, hogy Module Engineerként képzelem-e el magamat öt év múlva, azt mondanám, hogy igen. Tetszik a feladat, és úgy érzem, hogy nekem való. Részben azt szeretem benne, hogy szerteágazó, elgondolkodtató és érdekes. Kicsit hullámzó a terhelés, mert vannak napok, amikor lazább - mondjuk azért ez ritkább - de előfordul az is, hogy egyszerre több probléma is befut egy olyan időszakban, amikor egyébként is nagyon sok munka van az asztalomon. Module Engineerként tartom magam ahhoz, hogy nagyon következetesen, rendszerezetten, strukturáltan dolgozom. Nem felejtődhet, sikkadhat el nálam semmilyen téma. Amit rám bíztak, azt maximálisan szeretem végigvinni, e miatt gyakran járok mások nyakára, próbálom a többiekből is kihajtani a maximumot. Igen, lehet, hogy néha egy kicsit idegesítő vagyok, de ez sajnos kell ahhoz, hogy a problémák megoldódjanak. Az az igazság, hogy nem tudok elengedni egy témát úgy, hogy tudom, lehetne még valamit tenni. Szerintem minden problémának kellő lendülettel kell nekimenni, mert magától semmi nem oldódik meg, főleg egy ilyen nagy szoftverben, ahol a félreeső problémákat nagyon könnyen el lehet felejteni.
 
A szakmai kihívás mellett fontos, hogy mi a termék?
Hogyne, több szempontból is. Szerintem a világ egyik legnagyobb, legösszetettebb és legprofibb .Net-es és C#-os projektje a syngo. Fejlesztőként kihívás és izgalmas egy ilyen projektben dolgozni, Module Engineerként pedig nagyon izgalmas, ahogyan összefutnak nálam a problémaszálak. Fontos számomra az is, hogy egy olyan témán dolgozom, aminek a végtermékével emberi életeket mentenek.
 
Látod már, hogy hogyan tovább?
Rövid idő alatt és fiatalon sikerült eljutnom egy nagy presztízsű projekt fontos pozíciójába. Három évvel ezelőtt álmodni sem mertem volna erről. A maximalizmusomnak, a kollégák támogatásának és egy kicsit a csillagok együttállásának is köszönhetem, hogy eljutottam idáig. Jól érzem magam a csapatban, az evosoftnál, szeretem, amit csinálok, és szeretnék ebben egyre jobb lenni. Most ezt látom elérendő célként.